2007-04-23: Brad elköltözött Angelinától
Bár még ők mindig tagadják, barátaik azt mondják, véget ért a hollywoodi álompár közös története.
Brad Pitt április elején annyira kiborult, hogy összecsomagolt. Mi több, magával vitte vér szerinti kislányát, és elviharzott a Los Feliz-i házukba, Jolie pedig a három örökbefogadott gyerekkel Los Angelesben maradt. A sztárpár szóvivői persze hevesen tagadják, hogy külön élnének, viszont közeli barátok azt suttogják, lehet hogy egy házban laknak, de külön életet élnek.
Brad Pittet az bántja, hogy Angelina szinte alig foglakozik közös kislányukkal, Shiloh-val. Ezt a hírt támasztja alá az az interjú is, amit még februárban adott az angol Elle magazinnak a színésznő. Ebben a kislányt nem is nevezte a nevén, csak úgy utalt rá, hogy a "duci".
A jótékony akcióiról is híres sztár a következőket nyilatkozta : "A kezdetektől fogva sokkal mélyebb érzéseket tápláltam Maddox és Zahara iránt, mivel rövid kis életükben már rengeteget szenvedtek, igazi túlélők. Shiloh viszont születésétől fogva kivételezett, minden ő körülötte forgott, talán ezért nem érzem magamhoz annyira közel."
Való igaz, szinte alig látni olyan fotót, ahol Jolie magához szorítja vérszerinti kislányát, viszont annál gyakrabban látni Maddoxal, Zaharával, vagy a legújabb árvával, Paxal az ölében. Nem csoda hát, hogy Bradnél kezd betelni a pohár. Az amerikai Life&Style magazin értesülései szerint pár újabb heves vitába keveredett a két színész, és megint csak a szokásos témák jöttek elő: Brad sérelmei Shiloh miatt, illetve Angelina bánata amiatt, hogy Pitt még mindig tartja a kapcsolatot volt feleségével. Azzal a nővel, aki felajánlotta segítségét, és már megbocsátotta volt férjének mindazt, amit vele tett.
A magazin hírei szerint Aniston tudja, hogy a férfi mennyire szenved, hisz kislánya jelent számára mindent. Brad egyik barátja szerint a férfi a következőket kiáltotta Jolienak: "Már nem szeretlek, hiszen már rég nem az a nő vagy, akibe beleszerettem." Majd miután kicsit megnyugodott, a következőket tette még hozzá: "Miért csináljuk ezt, hisz egyikünk sem boldog? Miért nem fejezzük be, még mielőtt minden csak még rosszabbá válna?"
|